2021. szeptember 2., csütörtök

Kis otthonom (idegenvezetés nálam)

Most, hogy helyreállítottam magam körül a világot (éppen nem csomagolok se be se ki, és netem is van), íme a beköltözés utáni állapot kis otthonomból. "Zsenialitásomat" és fáradhatatlanságomat, na meg persze kedves segítőkészségét jelzi, hogy a legtöbb fénykép a költözés hétvégéjén készült, este 7 körül.

Előszoba

Ide lépünk be először, rögtön két fogassal szembetalálkozva, hogy kicsilánynak ne kelljen nyújtózkodnia, illetve ne legyen lehetősége csak úgy "ledobni" a ciccait, merthogy nem éri fel.... Nagyon büszke rá, hogy sajátja van....

Fürdőszoba

Ez egy nagy szerelem.... imádok zuhanyozni benne, szeretem a fényeit, és a színeit, szeretem, hogy minden elfér benne.... szeretem a zenét, amit közben hallgathatok....

Konyha

Másik kedvenc helyiségem. Elsőnek egy-két apróság, a hangulat kedvéért....

Kávéházi hangulat:) Főleg reggel jó a kislámpa, akkor nem érzem félkómásan, hogy rendőrségi fénnyel az arcomba világítanak....

A konyhaszekrény befejezésre vár a falig, de már így is éppen elég mindarra, amire használom. És jön a villanysütő felfedezése!!! Hátha sikerül sütnöm is valamit benne, ami egyformán sül meg alul és felül....

Nappali
Életünk színtere. Kicsilány nagyon élvezi, hogy ott a duplaágy, reggelente a sajátjából rögtön oda bújik át.... Én meg azt élvezem, hogy van olvasólámpám és nem kell felkelnem ha le akarom kapcsolni a villanyt....

A gardróbszekrény, aminek megvételére Györgyi beszélt rá (köszönöm!) :)) Merthogy egy darab beépített szekrény sincsen a lakásban, szekrényem meg nem volt, mert az albérletben el voltam kényeztetve egy hatrészes tolóajtós gardróbbal.... A tükörajtót nem hagyhattam ki, egy nőnek kell egészalakos tükör és kész... két nőnek meg pláne:)

Gyerekszoba

Természetesen már rendetlenséggel:)))) A falon a képek decoupage-zsal készültek (általam), kivéve a fekete keretest, az a szoba boldog tulajdonosának keze munkája:)

A puzzle-t is én raktam ki, még a testvéremtől kaptam nagyon régen, de 4 évig nem tudtam a falra felakasztani, tekintve hogy a panelben ez elég nehézkes, ha az ember lánya albérletben lakik.... Most végre oda került, ahová mindig is szántam.

2017. február 15., szerda

Városnézés máshogyan

Rászoktam a rakpartra. Na nem a sétálásra, pedig az is jó lenne, hanem a rakpartra, mint útvonalra. Sokáig nem használtam, mert nem ismertem, nem voltam benne biztos, hogy hol lehet fel és lehajtani, és persze állandóan a dugótól zengett... aztán rájöttem valamire... elég korán megyek dolgozni ahhoz, hogy járható legyen...

Sokféle gondolat és érzés kavarog bennem, míg a Duna mellett vezetek. Egy nap például az, hogy milyen gyönyörű helyen járok nap mint nap. Mások kilométereket, órákat utaznak, hogy ezt lássák, és ha én lennék itt kiránduló, akkor egy-egy épületet meglátva gondolkodás nélkül állnék meg és fényképeznék kifulladásig. Így csak... az autó búgását hallgatva járom utam... hiszen dolgom van, nem turistaút ez kérem! Persze kísértésben bőven van részem, ha odafigyelek.....

A hajnal már látszik mikor az út íve a víz mellé simul, a fény megcsillan télen egy két jégtáblán, nyáron a szökkenő vidám hullámokon, vagy éppen kiszabadul egy-egy vakuból... Van amikor napról napra emelkedik a víz, és számolgatom meddig még... meddig járható az út. Elképzelem, hogy megállok és az autóból a vízbe lógathatom a lábam. A hajókról időnként emberek mutogatnak a két partra, vagy éppen csak sodródó faágak köszöntenek.
A hidak sorban integetnek felém, majd csalódottan állnak a visszapillantó tükörben. Nem mentem át rajtuk. Néha azt képzelem, minden nappal egyre szemrehányóbban néznek rám. Csak megyek előre mindig, suhanok érzéketlenül a felhajtók előtt egyenesen el, le sem térve utamról. Pedig... az Erzsébet-híd márvány fehérje csábít először, emlékeket idézve fel, utakat dobva képzeletem elé, merre is mehetnék.... vár a nagymamám, arra van a másik oldalon az otthonom, és így a legegyszerűbb nyaralni menni... vár a Balaton... de nem, most hétköznap van, reggel és én dolgozni fogok.... hessegetem el a képeket erősen....
A Lánchíd a következő próbatétel. Mi lenne, ha... ha mennék az Alagútban, száguldva fel a hegyre? Eszembe jut milyen lehetett amikor építették, akkor is átmentek rajta oda-vissza, amikor nem volt arra dolog, csak mert szép. Emlékszem, volt egyszer vásár rajta... sétáltam, fel a Várba... vagy volt, hogy éjszaka futottam egy futóversenyen.... a sok merengés közben már át is gurultam alatta, magam mögött hagyva csalódott, de fenséges oroszlánjait.
A Margit-híd becsomagolva vár mindig. Meztelennek tűnik a kövei nélkül, amik körülötte hevernek szerteszórva, mint egy rendetlen kamaszlány ruhái. Vagy, ha jobban meggondolom egy sietősen ruháitól szabadulni vágyó asszony is lehetne. Igen, inkább asszony ez a híd. Méltóságteljes, elegáns.... és ölében varázslatos szigetet hordoz, a megpihenés, és boldogság szigetét. Velem ott csak jó történt eddig. Talán jobb is most, hogy nem tapossa annyi fém a testét. Annyi éve lesi mindenki kívánságait... ráfér már egy kis pihenés, hogy szépészeti műtét után újra teljes pompájában kényeztesse a csodára vágyót. Hát hagyom, hadd regenerálódjon tovább, hadd aludjon, hadd simuljon ki bőre és teljen meg lelke meleggel, hogy újra adni tudjon.
Már látom az út végét. A túlparton fogyó házak, megannyi zöld szüremlik lelkembe, utolsó pillantásommal is ezt fogadom be. Majd kanyar. Lámpa. Szemlélődő magányomba testek lesnek be a szomszédos autókból. Hirtelen sokan lettünk. Még egy lámpa, majd kanyarodok. Az őr a láncot leengedve köszön, én az árnyas parkolóba hajtok.
Hiába a sok csábító szépség, én ma is dolgozni fogok.

Ruhavásárlás és szerelem

Kódorogtam a blog szerkesztőjében és megtaláltam ezt a szeptember elején írt, elveszettnek hitt bejegyzést...

Eszembe jutott egy furcsa párhuzam.


Beszélgettünk arról, hogy eltelt egy év, és akinek mondjuk, az mosolyog ránk, és örül velünk, miközben a szemében azért sokszor ott van egy legyintés, hogy "ugyan, ez még semmi, kezdők vagytok!". Igen, talán kezdők... nem is, hiszen újrakezdők....

(az újrakezdés mindig sokkal nehezebb, mint még szinte félig tiniként, önismeret nélkül belemenni-belesodródni egy kapcsolatba, közben megtanulva a saját igényeinket is, mert akkor azokkal még nem mindig vagyunk tisztában. És ezt csak az tudja, akinek újra kellett valaha is kezdeni. )

Hát erről jutott eszembe a ruhavásárlás.

Amikor csak úgy bemegyek egy ruhaboltba, körülnézek, rengeteg minden megtetszik szín, esetleg szabás alapján, van, hogy az anyaga hívogat, van, hogy csak úgy kell, mert... mert csak... és így aztán veszek is egyet-egyet, amivel boldog vagyok és viselem amíg tetszik. Ha viszont eleve van elképzelésem arról, hogy mit is akarok, akkor szinte reménytelen a vállalkozás, járok boltról boltra, de sehogy sem találom az igazit. Ahhoz valami mérhetetlen szerencse kell. Viszont ha megvan, az egy örök darab. Sosem unom meg. Mert tudtam mit akarok és én választottam.:)))

Régi dolgok 1

Elkezdtem a képek gyűjtését a családból, hogy új otthonom falára tegyem. Szeretem nézegetni dédszüleim, nagyszüleim képét egy letűnt korból, melyet a pillanatot megragadó fotók megszépítenek... hangulatuk van, amit talán csak én képzelek be magamnak, és ők egészen máshogyan élték meg akkor amikor készült .... Számomra mégis szívet melengető például a dédszüleim képe 1942-ből... ahogy néz a dédimamám a dédipapára... szeretettel... és biztos vagyok benne, hogy így éltek, mert van levél, amit csak úgy otthagyott a dédapám, mert el kellett mennie, és tele van kedveskedéssel....

Írtam már róla, ő volt az én tanító dédipapám Miklósiban, később, amikor én ismertem, már Dombóváron élt. De tanított kitelepített gyerekeket is, a rá jellemző sok-sok emberséggel, szeretettel, odafigyeléssel. Mindössze egy képem maradt ebből az időszakból, de felteszem a falra, emlékeztetőül rá, a munkájára és a korra, amiben (túl)élni kellett... amikor egy gyerek háromszorakkora kabátban járt iskolába, mint ő maga, mert csak az az egy volt... amikor az ünnepek közeledtével nem azon gondolkodtak mi legyen a harmadik játék amire vágynak.... amikor iskolába jártak, mert tanulni kell, hiszen az a jövő alapja... amikor őket a dédapám tanította....

A családi albumban még egy képet őrzök róla, odateszem a falra a többi közé, mert emlékeimben így él:



A sor szeretett nagymamámmal folytatódik, akiről már sokkal-sokkal több emlékem és képem van, lánykorát és fiatalasszonykorát azonban csak fekete-fehér régi képekből és emlékeiből ismerhetem... mint ahogy bátyját is, kit sohasem láthattam, mert korán meghalt... itt mégis annyira élő, annyira várom, hogy belépjen az ajtón és arról meséljen, hová indul, mik a tervei... :

A sor végén ma egy fiatalasszony képe, akihez a leginkább szeretnék hasonlítani... lehet mondani, hogy példaképem lett az idők folyamán, bár ez sohasem tudatosult bennem így, csak most ahogy írom ezeket a sorokat. Éltem gimnazista koromban vele, amíg a családom is fel nem tudott költözni Budapestre. Talán ez okozta azt, hogy az átlagosnál jobban kötődünk egymáshoz. Itt még fiatal anyukaként, édesanyámmal:

Szeretem válogatni a képeket, és tudom, hogy melegség tölti majd el a szívemet mindig, amikor belépek a lakásba és velük találom szembe magamat. Hazatérek közéjük... És meg tudom majd mutatni a lányomnak őket, mesélni tudok róluk, és erősíthetem benne azt az érzést, hogy a családhoz tartozni jó.
Mert a múltamból táplálkozik a jelenem és a jelenemből a jövőm.

HATÁSOK

Az első négy hét mérlege számokban (nemazééé' mer' közgazdász vagyok és szeretem a számokat :) )
-5 kg és átlag 5-6 közötti vércukorszint (57 kg-hoz 167 cm vagyok)
36-os nadrágot vettem!
Ehhez társul párom aggódása, hogy elfogyok... De azt mondta amíg a mellbőségem nem változik, addig minden OK. És valamilyen rejtélyes oknál fogva onnan nem ment le semmi.


DE!


Nagy örömömre a második 3 hetes turnust már együtt kezdte velem. Két oka is volt rá: egyrészt nem akart azzal fárasztani, hogy kétfelé főzzek, másrészt ő tényleg szeretne fogyni. Illetve van egy harmadik ok is: mindig megkóstolta amit főztem, és többségében finomakat evett.


Szóval most már tényleg nem akarok 57 kg alá menni, úgyhogy rávethetem magam a tepertőre, szalonnára, kolbászra, amit amúgy szeretek. Viszont azt vettem észre, hogy már egy icipici magliszt is meglöki a vércukromat. Tegnap ettem kávés sütit (gesztenyeliszt volt benne) 3 kicsi kockát, és ma reggel mindjárt 8,2 -t mértem :( A jó hír az (mert optimista vagyok és mindenben látom a jót is), hogy ebédre mindig normalizálódik.


Annyira jól megy, hogy a harmadik turnusba is bejelentkeztem, ITT lehet csatlakozni :)





ReSTART

Na akkor.
Úgy is mint újrakezdés :)


Rövid összefoglaló az eltelt időből:
A gyógyszerfelezés után kissé elkeseredtem, azért is hagytam abba az írást. Merthogy nemigen olyan eredményeket kaptam, mint amit szerettem volna. És úgy voltam vele, hogy ha nem használ az egészségemnek, akkor minek vonom meg magamtól a finomságokat. Meg el is fáradtam. Aztán jött egy tanfolyam fél évig, amikor tanulnom kellett napi 12 órában. Igaz, lett belőle egy felsőfokú angol (szakanyagos) nyelvvizsga, de kaptam mellé pár kilót is és persze romló vércukoreredményeket.


Előbb csak a két gyógyszert szedtem este (Merckformin XR 1000 2 tabletta). Aztán egy plusz gyógyszer reggelre 10 mg-mal (Jardience akinek mond valamit). Majd a reggeli gyógyszer 25 mg-os változata pluszban. Akkor már havi 8 000 körül volt a gyógyszertárak támogatása részemről. A vércukrom továbbra is kétszámjegyű eredményeket produkált.


Végül a diabetológusom "belengette" az inzulint. Ez volt az a pillanat, amikor azt gondoltam "nemleszezígyjó"!!!


2016 szeptember vége felé járunk időben. Elkezdtem újra paleózni. Megbeszéltem vele, hogy ahogy csökkennek a számok, fokozatosan váltok kisebb Jardience-re, majd el is hagyhatom ha ügyes vagyok. Csak mérjek szorgosan. Hát, jelentem, a szita az ujjaimhoz képest áthatolhatatlan volt!
De eredményes voltam: visszatértem a kizárólag Merckformin-szedéshez.


És mert az ember olyan amilyen: jöttek az ünnepek, a mindenféle évbúcsúztató bulik, szülinapok és "elkurvultam" megint. Eredmény: számok újra feljebb.


Akkor találtam rá Posta Reni Fogyókúrás csoportjára. Bár fogyni nem akartam, tudtam, hogy lehet építeni a megfelelési kényszeremre, és a folyamatos kontrollra. Úgyhogy 2017. január 9-e óta a segédletével (és még sok ismeretlen facebook-ozó segítségével) tartom a paleot. És láss csodát! Újra régi ismerősként üdvözölhettem a 4-5 számokat a vércukornaplómban :)


De ez lesz a következő bejegyzés.

2014. november 9., vasárnap

Almás mandulás süti

Netes keresgélésem eredményeként almás- mandulás sütire szántam el magam, főleg, hogy vendégeket hívtunk. Ha már vendégség, legyünk sokan-alapon négy (házas)párt hívtunk, akik jöttek is számtalan gyerekkel. A mi kettőnket is számolva 9 rohangált a lakásban és természetesen evett ivott.

Na EZ hamar elfogyott:


Persze simán indulhatna a randa de finom címért, elismerem.  Az oka az ügyetlenségem mellett persze az is, hogy nekiálltam pitét sütni piteforma nélkül. Persze megoldottam, mert mindent megoldok: kapcsos tortaformában felkentem a tésztát a falra ameddig lehetett. A tészta egyébként sikert aratitt cukrász barátunknál is, pedig megdöbbenésemre nincs benne tojás, mindössze őrölt mandula, kókuazzsír, só és pici víz keveréke.

A belső töltelék elkészítésében a hámozás és kockára vágás tartott a legtovább (bár megfogadtam, hogy a legközelebbi alkalommal lereszelem), a krém része hamar összejött, tekintve hogy csak össze kellett keverni négy tojást, egy doboz cocomast (2 dl), egy kis vizet (1 dl) eritritet (8 dkg), fahéjat és felfőzni. Majd kapott egy evőkanál útifűmaghéjat amitől besűrűsödött. Kevergettem kicsit, vártam, hohy bedagadjon és betöltöttem a formába, majd hűtöttem. Megszórtam a tetejét mandulával és várhattam is a vendégeket :)

A többi időben finom fűszeres csirkecombok sültek hagymaágyon vörösborban :)

A recept a www.maimoni.cafeblog.hu oldalról származik, ott almás mandulás pite néven fut.

2014. október 31., péntek

Tiramisu könyvből

Vettem egy nagyon szép paleo desszertes könyvet még a nyáron. Ízléses fotók, egyszerű leírások, olyan kis kézbevaló, karcsú darab. Ő az:



Nézegettem, és találtam egy olyan receptet, amihez minden van otthon, ki se kell mozdulnom. Igen, a tiramisut. Igaz, kicsilány a borítón szereplő csodát szerette volna, dehát ilyen az élet...

Tésztájában dió szerepel, kisétáltam hát a sufniba és behoztam egy keveset. Kicsilánnyal megtörtük a 15 dkg-ot, nem tartott sokáig, és közben jól azórakoztunk az ugráló, guruló héjakon. Elmélkedtünk kicsit a dió formáján ( olyan, mint az agy), és picurkám megcsillogtatta csonthéjasokról szerzett tudását is. Ez utóbbi a jövő kedden írandó témazáró okán sem volt elveszett idő...

De ennyit a tudományról, vissza a sütihez. Elengedhetetlen kelléke két 18 cm átmérőjű tortakarika, ami bevallom nekem nem volt, de a jövőre való tekintettel beruháztam  rá. A tészta eritrittel felvert tojássárgája kakaóval, felvert tojásfehérje és a dió keveréke. Itt meg kell álljak kicsit.

Először is a könyv szerint a fehérjét kell eritrittel felverni, és a tojássárgáját hozzáadni, de én fordítva csináltam, mert "előző életemben" úgy tanultam. Másodszor a recept nemes egyszerűséggel annyit írt, hogy 15 dkg dió. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de azért oda lehetett volna illeszteni a "darált" szót.... 

Na mindegy, éles logikámmal feltételeztem, hogy nem egészben vagy darabokban kell belekevernem a tésztába, úgyhogy bedobtam a kávédarálóba. Újabb szembesülés az olajtalanítás nagyszerű eljárásával, ami nálam elmaradt, így a darálóból masszát tudtam kikanalazni- természetesen a darabok kiemelését követően..

E közjáték után 15 perc alatt megsült a két réteg tortalap, amíg sültek csináltam a krémet. Olvasom a könyvet, aszondja hogy: verjem habbá a cocomas tejszínt. Hát én gépre kaptam, majd öt perc halláskárosító berregés után feladtam. Sikerült ez már valakinek?? Azért nem keseredtem el, gondoltam krém lesz, nem baj ha folyik kicsit, úgyis lesz benne zselatin. Mert a másik fele négy tojássárgája eritrittel vízgőz felett összeolvasztva kis vaníliával és zselatinnal.

Ez a másik, amiért mérges vagyok... Mi az hogy négy tojássárgája??? Mit csináljak a fehérjével?!!  Nem lehet mindig sült hagymát enni.... Illik az a tiramisuhoz?

A végén aztán sikerült az egyik tortakarikában lévő alapra felépíteni a tiramisut: meglocsoltam kávéval, rétegeztem rá krémet, beleügyeskedtem a másik tésztát, újabb krémréteg és hűtő két órára.... Tálalás előtt kakaóport kapott és jött az izgalom, hogy mi történik a karikalevételkor....

Egyben maradt!!!!



Ja, és finom. :)

Jótanács: édesszájúaknak kicsit több édesítést elbír és nem árt neki egy kis rum sem... Sőt!!!!



2014. október 30., csütörtök

Pizzanap

Valamelyik nap annyira megkívántam a bolognai szószt, hogy csináltam is, szépen, paleo módra, csak éppen nem volt mire tenni... Családom többi része boldogan ette a spagettitésztával, csakhát én azt nem...

Akkor jutott eszembe EZ


Igen, ez annak a cégnek a terméke, amelynek a zsemleszerű zsemlét köszönhetem. Meg kell állapítsam, hogy ennél a cégnél zsenik dolgoznak!!! De előreszaladtam :)

Nosza vettem a port és adtam hozzá tojást meg vizet, vártam egy kicsit, nyújtottam meg bolognait kentem, szalámit tettem, sütöttem, sajtot szórtam, éééés csiribíí csiribá


Nagyon finom lett. Másnak is ajánlom :)

Egy jó tanács: be kell tartani a víz mennyiségét, mert különben nyújthatatlan lesz a tészta. Persze erre is van megoldás, nagyszerű találmány az ételkarika, így születtek a minipizzáim egy másik alkalommal




És még valami: cukrosok mértékkel és annak tudatában egyék, hogy rendesen megdobta a vércukorszintemet. Igaz, a felével már jóllaktam, mégis megettem az egészet. Habzsolháp vagyok :)

2014. október 28., kedd

Bátorság

Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy képes leszek csak úgy "összedobni" valamit ami ehető, és bonyolultabb a rántottánál, akkor kinevetem. 

Tudniillik én vagyok a szakácskönyvírók álma. Szűz jegyemhez méltóan mindent kimérek a könyv szerint, persze előre, és ettől úgy néz ki a konyha, mintha valami főzőműsor díszlete lenne. Ezen felül... hogyismondjamcsak.... nem igazán izgatott a téma, kötelesség volt és kész. Kedvesnek mindjárt az elején meg is mondtam, hogy ne számítson konyhatündérre. Minden másban persze álmai asszonya vagyok, de ezt ne várja tőlem. Ennek ellenére mégsem szaladt el :)

NADE JÖTT A PALEO.

Újra kellett tanulni egy csomó mindent, és ennek leple alatt pótolhattam hiányos főzési tudományomat is (mert azért érdeklődéshiányomban ez is benne volt: az ember azt szereti csinálni, amt tud). Úgyhogy mára minden bizonnyal én lettem az álomnő, mert elégedett csendeket hallok és mosolyokat látok a tányérba temetkező szeretteim irányából...

De hogy ezt most miért is írtam? Mert ma volt az első "amit találok abból ennivalót csinálok"- napom, és nagyon finom lett!!! Alapanyagok : felső csirkecomb a fagyasztóból 6 db, 2 db édesburgonya, 2 db sárgarépa, 2 db érett körte és 4 szem érett ringló (naggyon érettek, utolsó pillanat), fél lilakáposzta a múltkori kacsás ebédből (szóval ez sem a legfrissebb szerzemény). A csirkéket fogtam és befűszereztem a kedvenc fűszereimmel ( só, bors, csili, oregánó, bazsalikom), majd öntöttem rá olajat (éppen szőlőmagolaj volt itthon, ajándékba kaptam, gondoltam kipróbálom, mert az olíva elfogyott). Rádobáltam a zöldséget, gyümölcsöt, alufóliát tettem rá és egy órára betoltam a sütőbe.

Amíg sültek a csajok, addig a lilakáposztát csináltam meg ( hagyma ghí-n megfuttatva, eritrittel karamellizálva, pirospaprikával megszórva, majd rádobtam a besózott, csíkokra vágott káposztát. Kapott még köménymagot a nyakába és a végén ecetet).

A végeredmény itt látható










2014. október 16., csütörtök

Staliról



Olvastam és nem hittem.. Megfagytam. Mozdult volna az ujjam, de egy kommentet sem tudtam írni. Mit is írhattam volna? Stali nincs többé…. elaludt…. miértek sorakoztak csak bennem… Megrendültem. Megnémultam. Ma mégis áttört valami.

Szólt a rádió mellettem.

Egy dalfoszlány, egy szöveg ért el agyamig… azt mondta: „Ami megmarad”, majd minden továbbúszott.

Elgondolkodtam ezen, és hirtelen egyszerre elborított minden…. képek, hangok, mondatok… levelek, tanácsok régről… Mosolygó arc és nevetés….

Napközibeli sörözésünk hármasban Mártival…  úristen de régen volt… nemrég találtam meg egy fényképet és levelezést erről…

Van egy videóm.

Hármasban mentünk a Vajdahunyad Várba (Márti emlékszel?), kiállítást nézni, csacsogni, sétálni. Azt hiszem Húsvét volt éppen… nem gondoltam, hogy akkor találkozunk utoljára…  A felvételen Márti kirakót rak, és örül mint egy kislány… Stali pedig a háttérből beszél, egy pillanatra tűnik csak fel, mégis nekem már örökre ez marad az utolsó képem róla… meg amit a szívembe írtam.

Nehéz időszakban segített tanácsaival, érdeklődésével, s bár sokszor nem tudtam értelmezni a szavait (tudott bonyolultan, metaforákban fogalmazni!), azok később mégis megértek és hatottak rám.

Az idő furcsa játékszer, és én is azt hittem, hogy uralom, rendelkezem felette és tologattam a dolgaim, aztán fejbekólintva ébredtem, hogy eltűnt, elfolyt, sosem létezett… nem volt az enyém… a pillanat ott volt, de nem léptem, nem mondtam, nem tettem meg….

Épp ezért bennem most több az elmaradt dolog…

Elmaradt kanyar:

Amikor édesapám látogattam, ott mentem el az elágazás mellett, ami a napközibe vitt volna… öt perc az út és egyszer sem kanyarodtam be…  majd… most sietek… majd ha több időm lesz… de időm csak nekem volt… Stalinak már nem. Mostantól ha arra járok, küldök felfelé egy mosolyt, talán megbocsát nekem, hogy nem mentem…

Elmaradt levél:

Mindig köszöntött név- és születésnapomon, és én mindig válaszoltam, de csak úgy nyugtázón, hogy igen, minden rendben van, boldogság, szerelem, miegymás. Akartam én hosszan is, de megintcsak azt gondoltam, majd személyesen… meglepem egyszer… de most már csak nagy sokára az égben lepem meg, ha majd arra sor kerül.

Elmaradt ölelés:

Talán ez bánt a legjobban. Nem magyarázom.

Mivel számomra a szeretet a legfontosabb, és ezen az érzésen keresztül szűröm meg az életet, egyik mondatára ma is emlékszem, még 2010-ből, és ez erőt ad amikor arra gondolok, hogy már nem pótolhatok be semmit vele kapcsolatban, mert egész volt és teljes:

„… akármeddig is fogok élni, én már mindig tudni fogom, hogy milyen az: szeretet.”

2014. október 14., kedd

Innivaló

Cukorbetegségem miatt a gyümölcsleveket mértékkel kezelem és a folyadék amit magamhoz veszek elsősorban víz és tea, de néha nagyon jól esik egy kis intenzív gyümölcsíz.

Nemrég találtam EZT



Nagyon finom, és nem tartalmaz gyümölcsön kívül semmit.

Mint megtudtam, bizonyos iskolákban ilyet adnak a gyerekeknek ingyen. Csak támogatni tudom!! A gyerekeknek viszont még szokni kell, mert sokan ingatják a fejüket és "nem finom!" felkiáltással otthagyják.... Hja, le kell győzni a kólát....

Viszont akik szeretik, viszik haza a megmaradt palackokat, szóval nem megy kárba. :)

Én ugyan még boltban veszem (Árpád úti Paleo Marketben, de van a Köki Terminálban a Paleo Farmnál és az Ehetemmm boltjában is), de azzal a tudattal, hogy nem mérgezem magam és családom.

2014. október 13., hétfő

Paleonita mákusgubája-kipróbálva!

Valamelyik nap interneten jártamban keltemben, azt hiszem az Ehetemmm bolt Facebook oldalán találkoztam Paleonita mákos gubájával. Ami azért ha nevén akarom nevezni, inkább mákos alma, de az is nagyon jól hangzott, így bevásároltam ( na jó, ez nagyzolás volt, csak a 2 kg almát kellett megvennem, mert ilyen ipari mennyiségű gyümölcsöt nem tartok itthon).

Kicsit sokalltam ugyan a mennyiséget, de hősiesen kicsumáztam és gerezdekre szeleteltem a Forma-1 alatt. Majd megállapítottam, hogy kicsi a családom, ezért kicsik az edényeim is... a legszélesebb fenekűbe is csak a fele adag fért bele, hogy kicsit megfonnyasszam. Nade rajtam nem fog ki holmi technikai akadály! Elfeleztem az eritrittel és reszelt citromhéjjal összekevert mákot is, és két adagban fonnyasztottam és mákkal kevertem. A tepsibe már belefért.:)

A receptben a 10 tojás szíven ütött... Mindenesetre a gépi habverő hamar elbánt vele és a további hozzávalókat is belekeverte (vanília, só, eritrit, kókuszliszt, kókusztejszín).

Ráöntöttem, megsütöttem (200 fokon 10 perc, majd 180 fokon 20 perc). Utána csemegéztünk.






2014. október 12., vasárnap

Igazi zsemleízű zsemle!!!!!!!

Már beletörődtem, hogy paleós életem nem tartalmaz kenyeret, illetve ami van, az csak "kenyérszerű" valami, jobb híján. Vagy ehetemmmm bagett, de ahhoz meg nehéz hozzájutnom mindig frissen, mert messze van a bolt.

NADE.

Már két hete csücsült a polcomon az alábbi, sokat ígérő termék, fő alkotóelemeit tekintve szezámmagliszt és kókuszliszt keveréke



Egyszerű volt a recept, olyan igazi félkész-ételes, mint régi életemben: végy féldeci vizet, keverd össze két tojással, három kanál (kókusz) olajjal és a zacskó tartalmával. Várj tíz percet, csinálj kis gombócokat és süsd meg.

Így is tettem, és mint a mesében hat kis zsemlém lett, gyönyörűek. Íme


Szépek, szépek, gondoltam, de vajon milyen ízük van??? Úgyhogy - egy életem egy halálom - beleharaptam. Majd rohanni kezdtem..... A nappaliba. Tudni kell ugyanis, hogy a legnagyobb kritikus pékáru ügyben a Kedvesem. Amit én már elfogadok, mint ehetőt, arra Ő csak forgatja a szemét :)

Szóval lelkendezve a kezébe nyomtam egy darabot. És láss csodát! Neki is ízlett, sőt elhangzott az " ez tényleg finom" mondat is.

Még kicsilány is mondta, hogy ilyet csinálhatok még :) Gyorsan készítettem szendvicset belőle


Azt hiszem ez állandó tétel lesz a bevásárlólistámon. Ja, hogy hol vettem? A Köki Terminálban a Paleofarmnál. Oda meg minden második szombaton megyek, mert kicsilány oda jár táncolni.

Egy fontos probléma megoldva :)

2014. október 8., szerda

Küzdelmes hét

Hát, a hetem Nyíregyházán telik, kevéssé paleo-barát környezetben, lehet, hogy fogytam kicsit :)

Hétfőn délután érkeztünk a kollégáimmal, akkor bevásároltunk egy közeli Lidl-ben, én a zöldséges, gyümölcsös, húsos pultot látogattam meg elsősorban, és telepakoltam a szobám hűtőjét. 

Reggel még kértem tojásrántottát, aztán úgy gondoltam a hét többi részére ezt elfelejtem, mert 1100 Ft kicsit soknak tűnt érte még teával is :-) 

Ebédet rendeltünk egy közeli csárdából, előzetesen láttam, hogy van egy paleobolt a városban, így gondoltam rendben leszek. 

Tévedtem.

A szoba hűtője megfagyasztotta a nagy víztartalmú zöldségeimet (kígyóuborka, paprika, paradicsom), valamint nem kímélte a sonkát és a sajtot sem....

Emellett a csárda szakácsa mesterien ért ahhoz, hogy remekül hangzó ételeket rosszul készítsen el.... Eleve két levest nem kértem, mert borsóleves és lebbencsleves nekem ugye nem tartozik már a fogyasztható kategóriába... Szóval kértem sült húst zöldséggel, ezt nem lehet elrontani-gondoltam. Vagyis de. Ezt az ételt fogta és nyakon öntötte levakarhatatlan, szétválaszthatatlan cukros ezersziget-öntettel... Másnap a tojásleves liszttel besűrített leginkább rántott levesre hasonlított, benne egy egész főtt tojással. Részemről akkor ez is felejtős volt. 

A gyros tál szintén alig látott zöldséget, egy két fonnyadt uborkát láttam kikandikálni a szintén rázúdított ezersziget (!!!!) öntet alól, húst meg találtam benne - nagyítóval. Hmmmm... Ki sem bontottam.

Ezen felbuzdulva mikor a szállásra értünk, az alábbi kis vacsit dobtam össze



Sonka, mandulával töltött olíva, madársaláta, kivi, kolbász, pár szelet paleo kenyér és parenyica sajt.

Végre jóllaktam :)


2014. október 6., hétfő

Csőtörés


Nincs is annál jobb, mint amikor mezítláb vízben gázolhatok a konyhámban és törölközőket dobálhatok a földre, remélve hogy azok felszívnak egy csomó nedvességet, mentve a frissen lerakott padlómat... wellness a konyhában, lábáztatással egybekötve köszönhetően egy anyaghibás csapnak... :)

Optimista szemléletem a következő megállapításra juttattak. Szerencse, hogy:
- hazamentem péntek délután 3-kor, holott egészen hétfő délutánig nem akartam, de a fodrász nem tudott fogadni és hazaugrottam egy-két dologért ha már ott vagyok...
- a hideg víz folyt és nem a meleg (vízóra!)...
- nem hétköznap délelőtt tört el mondjuk kilenckor, hanem valószínűleg az érkezésem előtt 1-1,5 órával...
- szombaton kiderült hogy nem kell falat bontanom és megúsztam egy 2*1.600 Ft-os tétellel, amit kedvesem fél óra alatt ki is cserélt...
- tekintettel arra, hogy a konyhabútorom lábakon áll, nem ázott el a lábazata...

Ha már csőtörésem van, akkor én ilyen mázlista tudok lenni!!!

Új telefon...

Van nekem új telefonom... csodaszép, "tapizós" (érintőképernyős), meg nagy kijelzős... tényleg imádom. De nem is ez most a lényeg.
Egy kósza szombaton Kedvesemet a "nevemre vettem", együtt mentünk el vásárolni, az ő telefonja is ki-kikapcsolt magától már, ez enyém is gyengélkedett, úgyhogy összekötöttük a kellemest a hasznossal, együtt vettünk telefont, és közben előfizetésest csináltunk a kártyásából, hogy ingyen beszélhessünk egymással... még ez is jó. Az ügyintéző hölgy felhívta a figyelmünket, hogy mivel ez androidos telefon, hát várható netezés és adatforgalom miatt némi költség, DE, itt van a net100-as csomag, mintegy hatszáz forintért havonta, azzal jobban járunk... megtanakodtuk a dolgot, ám legyen, bólintottunk, havi 100 Mb-nál többet nem óhajtunk adatforgalmazni, beleférünk....
Hazamentünk, feltöltöttük telefonjainkat és kipróbáltuk mit tud... vasárnap....
Hétfőn érkezett ám a telefon, hogy mivel volt mintegy 34 Mb-nyi adatforgalom Kedvesem telefonján (lehúzott két alkalmazást, plusz postafiók lekérdezés), azonnal leszünk szívesek 43.000 Ft-ot befizetni....
Ügyfélszolgálat, telefon... igen, valóban van ennyi adatforgalom. Mondtuk, hogy mi ezt nem is vitatjuk, de szerintünk a 34 az kevesebb 100-nál, ergo benne van a net100-as csomagban, szóval akkor mi is ez a 43.000 Ft-ocska, kezitcsókolom.... egy pillanat, kapirgálás a számítógépben, majd tétován közli, hogy igen, látja hogy megrendeltük ezt a csomagot, de NEM LETT AKTIVÁLVA... hogy ez kinek a feladata lett volna??? Hát a kedves hölgyé ott a pultnál, amikor szombaton megvettük.... fáradjunk be és tegyünk panaszt írásban....
Befáradtunk. Kicsilánnyal hárman, tömeg, meleg (fűtenek mintha mínusz 30 lenne odakinn, bár az is lehet, hogy ez egy módja az ügyfelek kínzásának). Ott már nem ennyire egyértelmú a pultos fiatalember, ő nem tudja mit látott az ügyfélszolgálatos, illetve sejti, de az nem azt jelenti, hogy mi ezt kértük... De azért ő ezt felveszi panasznak és MOST aktiválja. Mondtam, hogy jó, tegye azt.... Beleírattam, hogy mi a szolgáltatás megrendelésének tudatában forgalmaztunk adatot, így kérem a 34 Mb beszámítását a 100-ba és írják jóvá a 43.000 Ft-ot... elbírálási idő? 30 nap....
Hazafelé jutott eszembe, hogy az erőviszonyok egyenlőek, mert én sem tudom bizonyítani ugyan, hogy megrendeltem a szolgáltatást, de ő sem tudja bizonyítani, hogy nem..... ugyanis SEMMILYEN papírt nem kaptam arról, hogy igényeltem. Én rendelek, a pultos klimpírozik a billentyűzeten, ellenőrizni nem tudom mit csinál a gépén. Ennyi erővel begépelhette volna azt is, hogy "mit sütsz kis szűcs..." Egyikünk szava áll a másikkal szemben.
De milyen cég az, amelyik úgy köt szerződést, hogy ilyen elemi dolgot nem ad írásba? És mennyire normális az, hogy nem látom mit rögzítenek az előfizetésemhez, ha már papírt nem kapok róla? Fogyasztóvédelem!!:)

Síva lettem!!! :)

Ma kiderült milyen sok kezem is van énnekem. Eddig is tudtam, hogy egy anya ha nem rendelkezik legalább 4 kézzel, akkor testi fogyatékosnak számít, de ma kiderült, hogy okkal nevezhetem magam édesanyának.


Megállt az autó a ház előtt. Még meghallgattam a CD utolsó hangjait, szusszantam egyet a közlekedésben szerzett izgalom után, olyan hazaérkezős hangulatot teremtettem magamban, majd kikapcsoltam és nyúltam táskám felé, amikor megszólalt.... igen, a telefon. Kicsilány fészkelődött egy kicsit, aztán kirobbant a kocsiból a napsütötte fűre a ház előtt. Édesanyám hívott, így felvettem. És magamra maradtam sok csomagunkkkal, amik különböző méretben, formában, súlyban és csomagolásban leledzettek.


Első mozdulatommal beszélgetés közben az úszózsákot tömtem bele a munkámból hozott szatyorba.... illetve kezdtem.... beletömni.... félkézzel, mert a másik ugye foglalt volt... próbált már valaki nejlonszatyorba egy kézzel begyömöszölni valamit??? amikor a szatyor füle életre kelve tekergőzik és megakadályozza, hogy bármi is bejusson?? na, leküzdöttem...végre..... a másik kezemre ráakasztottam a szatyromat a belediktált úszózsákkal, majd laza mozdulattal a másik vállamra penderítettem a gyerek iskolatáskáját... jesszus... mit hord ez a kölyök haza, köveket??? (később kiderült, hogy igen (!) az úton gyűjtötte...) közben mintha mi sem történt volna, hallgatom anyukámat és még csacsogok is élénken....szatyros kezemre borítom kardigánomat és a gyerek kabátját, majd szatyorral, zsákkal, kabáttal, kardigánnal, iskolatáskával, telefonnal guggolási manőverbe kezdek.... mert az első ülés lábánál van egy papírtáska, benne sonkával, azt kellene elérnem... derekam fantasztikus (nem hajlik), szóval muszáj guggolni... de, mint a kismajom aki markába szorította a lyukban elhelyezett magokat, én sem engedek el semmit... nem és nem! sikerülni fog! Az iskolatáska vészesen elkezd csúszni a vállamról, amikor végre markomba kapom azt a fület, kiegyenesedem és édesanyámmal is boldogan közlöm a telefonban, hogy sikerült!!! aminek mindketten örülünk... (Én jobban)


Újabb kígyózó mozdulattal a markomba kapom a slusszkulcsot és bezárom az ajtót... na... most már csak három emelet lépcső.....

Alighogy megszereztem a zsákmányokat és elindultam a lépcsőház felé, a telefonbeszélgetésnek vége lett. Így már nem is volt olyan nagy kihívás a sokadik kezemmel előkotorni a kulcsot és kinyitni a kaput...

Édes kincsem akkor kezdett segíteni, mikor ezt az egész kupacot letettem a földre hogy a bejárati ajtónkat kinyissam... úgy vonszolta be az előszobába, mintha én képtelen lettem volna rá, és diadalittasan nézett rám, hogy neki sikerült... hiába, ő is egy anyakezdemény:))))


Betegségről optimistán

Kollégáim már 2,5 hete azzal szórakoztatnak, hogy milyen jól tartom magam. Meg hogy milyen fiatalos vagyok ma. És hogy igazán nem látszik rajtam a korom :)


Az egésznek az az oka, hogy nem lehet lelépni a munkahelyről orvoshoz napközben anélkül, hogy a közeli munkatársaknak ne adnék számot arról, hová és miért megyek. Nem mintha ez nehezemre esne, mert vagyunk olyan viszonyban, hogy bizonyos intim részletek kivételével megoszthatok bármit velük. Nem is gondoltam, hogy ebből ilyen mókázás lesz... amit azért mégsem bánok, mert csak azt mutatja, hogy aggódnak értem, és próbálják elvenni a dolog élét.


Szóval időskori betegségem lett :) Ami rájuk jellemző... nem is 36 éves vagyok, hanem 136 csak jól sminkelek :)


Szerencsére emiatt nem vesztem el a munkám, csak a napjaimat kell kicsit átszerveznem és előre gondolkodnom a boltban, de ez még belefér. Na meg fogyok is (3 kg-nál tartok), ami kész főnyeremény. Elvégre ki ne szeretne éhezés nélkül fogyni? :) Az meg külön jó, hogy ha az ember lánya csak úgy hiúságból akar lefogyni, akkor egy csokira vagy tortaszeletre, fagyira bármikor elcsábul, "csak még ezt az utolsót!" alapon, de ha orvosi vezényszóra kell visszafognia magát, akkor mindjárt könnyebb. Legalábbis nekem. Mint ahogy a minden reggeli futásra is zokszó nélkül szánom rá magam. És nem utolsó sorban a főnököm is elfogadja, hogy ez nálam nem úri passzió, hanem az egészségemhez szükség van rá...


Szóval a vészjelzés megjött, mostantól egészségesen élek! :)

Mai szőkeségem

Festetem a hajam. Pillanatnyilag sötétbarnára, bár az alapszínem is hasonló, csak éppen az a semmilyenbarna. Ha már barna, akkor legyen karakteres:)

De néha akár úgy is tűnhet, hogy eredeti szőkeségemet tikolom ily módon....

Mesélek valamit.


2007 tavasza óta van meg az autóm. Sokminden van benne, többek között központi zár. Ami az átadás óta belülről csak bezárni tudja az ajtót, kinyitni nem. Van az a gomb a vezetőülés ajtajában, amivel ezt lehet ki-be kapcsolgatni. Na, én ezt befelé nagyon tudtam, de kinyitni sosem. Ha bezártam belülről és ki kellett ugranom a kocsiból, nem fértem hozzá a csomagtartóhoz, csak ha leállítottam a motort, becsuktam az autót és újra kinyitottam. Idegesítő volt ugyan, de nem nagyon zavaró, mert viszonylag kevésszer lett volna rá szükségem, hogy kiugorjak és nyissak....


Történt egy nap, hogy kedvesem vezetett. Bezárta. Majd amikor kellett, kinyitotta. Csak néztem. Hogy milyen ügyes ember Ő :) Majd rájöttem, hogy ez a kapcsoló két irányban nyomható, és én mindig a becsukást nyomtam veszettül, a másik felét eszembe sem jutott kipróbálni.


Azóta működik, és én is tudom használni. Csak 4 év kellett hozzá :))))))