Amikor kinyitotta szemét, a földön feküdt, felette fák forogtak, faleveleik színes kaleidoszkóppá válva... zene szólt... tűz lobogott... körülötte táncoltak és énekeltek...
...egy nő, karján gyerekkel... egy másik, hosszú fekete hajjal... harmadik világító szemekkel.... férfiak, arcukon törzsi jelekkel.... mégsem félt... ez valami boldogságtánc....
Mennyit várt erre... hogy ide kerüljön... váratlanul jutott eszébe: hiszen erről álmodott már egyszer.... hallotta a zenét, látta a táncot, és végtelen vágyat érzett, hogy részt vegyen mindebben.... de akkor nem ment, nem jutott soha közelebb, útját állta a rengeteg, és bokrok erdejébe gabalyodott.
Hát befogadták ide. Tűzfényű lelkével, lobogó szemével állt fel és ösztönösen kapcsolódott be a táncba.
Majd énekelni kezdett.
Énekelni, hogy mást is idecsalogasson és tettekre ösztönözzön.
Hiszen sikerülhet.
Ő maga a bizonyíték.
