Angolul szól a dal, de ideteszem az eredeti magyar szöveget is.
Málnaszerelem
Álmaimba kergetett
vágyaim
Keltek életre oly
Váratlanul hogy nem
tudom felfogni
sem...
Málnaillat eperrel
száll ma itt
mellettem édesen,
hogy
Elbódítva kezedbe
tegyen...
(Hiszen)
Málnaszerelmed és
epermosolyod
Simítja lelkemet
kedvesen,
így
Kertedben maradva
Boldogan élem az
ÉLETEM.
Mindennap látom már három éve. Ugyanott áll, és ugyanazok a mozdulatai. Arcán hirtelen felvillanó sokráncú barna mosollyal, integetve közeledik. "Drááága!" kiáltja boldog boldogtalannak. Ő mindenkit boldognak lát talán, aki autóban ülve, az ablak mögül néz rá... ki ijedten, ki félmosollyal, ki észre sem veszi, ki szánalommal.... Időnként pénzt is kap, megköszöni, jósolni akar, ígér boldogságot, pénzt a jótevőnek... ha nincs, akkor legalább egy cigi...??? ha nem jut semmi, akkor is köszön, és váratlan-hirtelen újult lelkesedéssel, kiabálva-integetve megy tovább....
Van, hogy nem látom, mert hatalmas a hó, vagy szakad az eső... utam során nem ő az egyetlen, aki ilyen kenyérkereső. Ő mégis olyan már, mint egy régi ismerős. Volt, hogy előre készítettem neki egy keveset... mégsem kapta aznap meg... mögöttem kezdte a sort, és nem ért vissza.... másnap hiába kereste szemem. Tűnődtem hová mehetett? Hol az otthona és honnan jöhetett? Van-e aki várja, aki gondol rá? Mivel tölti az éjszakát?
Tegnap máshol, másvalaki ment át előttem a zebrán. Zörgött a bevásárlókocsi kereke a padkán mikor átért. Micsoda ellentmondás: a fogyasztás jelképe ez a kosár... de ez a kocsi üres volt. A bácsi hajlott háttal, mégis egyenes derékkal tolta, mindössze egy szintén üres csíkos szatyor hevert benne. Nem kért senkitől semmit, nem nézett semerre, csak haladt előre a maga útján. Elborította egy ki tudja milyen gondolathullám. Mire eltűnt a híd alatti aluljáróban, a lámpám is zöld lett.
Emberek, akik valaha családot mondhattak magukénak, talán szerető szívet és munkát is. Majd öregek lettek és kisemmizettek. Egyre többen és többen. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy mennyi minden van az én életemben. Hogy olyan gondjaim lehetnek, amit ők el sem tudnak képzelni, mert amiért aggódom, azt ők már réges rég elvesztették... talán rossz vagyok, hogy ennek örülök, és nem őket sajnálom elsősorban... hogy a saját kis életem az első, és a megkönnyebbült sóhajom... de vállalom....
Egyszer voltkedvesem rengeteg lekvárt talált frissen vásárolt lakásában. Az előző lakó hagyta ott... magányos néni, talán ebben lelte örömét, ezt vélte a gondoskodó szeretet általa biztosítható eredményének. De ennyi egy embernek sok, és kedves egy szatyorral vitt a közeli aluljáróba. Több útra is jutott belőle... egy alkalommal én is elkísértem. Ott feküdtek öten-hatan, takarókba burkolva, szemmel láthatóan társasági életet élve. Elithajléktalanok, gondoltam (minden irónia és rossz mellékgondolat nélkül), mikor megláttam egy nő kezében a könyvet. Olvastak, beszélgettek. Nem kértek senkitől semmit, csak egy talpalatnyi helyet, ahol majd alszanak. Nem aggódtak semmiért, a külvilág meg sem érintette őket. Az anyagi világon túl csak lelki életet éltek, nem tudták mi lesz másnap, talán még itt fekszenek... megjött a lekváros ember! Kiáltottak fel. És muszáj volt mosolyognom, mert ők is azt tették ahogy a sakkpartiból felnéztek...
Láttam köztük megtört tekintetet, dacosat és mosolygót is... talán az eltelt idő, ami ebben meghatározó? És mit tettek, hogyan kanyarodott ide az életük? Még sosem mertem megkérdezni...
Ide lépünk be először, rögtön két fogassal szembetalálkozva, hogy kicsilánynak ne kelljen nyújtózkodnia, illetve ne legyen lehetősége csak úgy "ledobni" a ciccait, merthogy nem éri fel.... Nagyon büszke rá, hogy sajátja van....
Fürdőszoba
Ez egy nagy szerelem.... imádok zuhanyozni benne, szeretem a fényeit, és a színeit, szeretem, hogy minden elfér benne.... szeretem a zenét, amit közben hallgathatok....
Másik kedvenc helyiségem. Elsőnek egy-két apróság, a hangulat kedvéért....
Kávéházi hangulat:) Főleg reggel jó a kislámpa, akkor nem érzem félkómásan, hogy rendőrségi fénnyel az arcomba világítanak....
A konyhaszekrény befejezésre vár a falig, de már így is éppen elég mindarra, amire használom. És jön a villanysütő felfedezése!!! Hátha sikerül sütnöm is valamit benne, ami egyformán sül meg alul és felül....
Nappali Gyerekszoba
A gardróbszekrény, aminek megvételére Györgyi beszélt rá (köszönöm!) :)) Merthogy egy darab beépített szekrény sincsen a lakásban, szekrényem meg nem volt, mert az albérletben el voltam kényeztetve egy hatrészes tolóajtós gardróbbal.... A tükörajtót nem hagyhattam ki, egy nőnek kell egészalakos tükör és kész... két nőnek meg pláne:)
Természetesen már rendetlenséggel:)))) A falon a képek decoupage-zsal készültek (általam), kivéve a fekete keretest, az a szoba boldog tulajdonosának keze munkája:)
A puzzle-t is én raktam ki, még a testvéremtől kaptam nagyon régen, de 4 évig nem tudtam a falra felakasztani, tekintve hogy a panelben ez elég nehézkes, ha az ember lánya albérletben lakik.... Most végre oda került, ahová mindig is szántam.
Írtam már róla, ő volt az én tanító dédipapám Miklósiban, később, amikor én ismertem, már Dombóváron élt. De tanított kitelepített gyerekeket is, a rá jellemző sok-sok emberséggel, szeretettel, odafigyeléssel. Mindössze egy képem maradt ebből az időszakból, de felteszem a falra, emlékeztetőül rá, a munkájára és a korra, amiben (túl)élni kellett... amikor egy gyerek háromszorakkora kabátban járt iskolába, mint ő maga, mert csak az az egy volt... amikor az ünnepek közeledtével nem azon gondolkodtak mi legyen a harmadik játék amire vágynak.... amikor iskolába jártak, mert tanulni kell, hiszen az a jövő alapja... amikor őket a dédapám tanította....
A családi albumban még egy képet őrzök róla, odateszem a falra a többi közé, mert emlékeimben így él:
