Városnézés máshogyan

Rászoktam a rakpartra. Na nem a sétálásra, pedig az is jó lenne, hanem a rakpartra, mint útvonalra. Sokáig nem használtam, mert nem ismertem, nem voltam benne biztos, hogy hol lehet fel és lehajtani, és persze állandóan a dugótól zengett... aztán rájöttem valamire... elég korán megyek dolgozni ahhoz, hogy járható legyen...

Sokféle gondolat és érzés kavarog bennem, míg a Duna mellett vezetek. Egy nap például az, hogy milyen gyönyörű helyen járok nap mint nap. Mások kilométereket, órákat utaznak, hogy ezt lássák, és ha én lennék itt kiránduló, akkor egy-egy épületet meglátva gondolkodás nélkül állnék meg és fényképeznék kifulladásig. Így csak... az autó búgását hallgatva járom utam... hiszen dolgom van, nem turistaút ez kérem! Persze kísértésben bőven van részem, ha odafigyelek.....

A hajnal már látszik mikor az út íve a víz mellé simul, a fény megcsillan télen egy két jégtáblán, nyáron a szökkenő vidám hullámokon, vagy éppen kiszabadul egy-egy vakuból... Van amikor napról napra emelkedik a víz, és számolgatom meddig még... meddig járható az út. Elképzelem, hogy megállok és az autóból a vízbe lógathatom a lábam. A hajókról időnként emberek mutogatnak a két partra, vagy éppen csak sodródó faágak köszöntenek.

A hidak sorban integetnek felém, majd csalódottan állnak a visszapillantó tükörben. Nem mentem át rajtuk. Néha azt képzelem, minden nappal egyre szemrehányóbban néznek rám. Csak megyek előre mindig, suhanok érzéketlenül a felhajtók előtt egyenesen el, le sem térve utamról. Pedig... az Erzsébet-híd márvány fehérje csábít először, emlékeket idézve fel, utakat dobva képzeletem elé, merre is mehetnék.... vár a nagymamám, arra van a másik oldalon az otthonom, és így a legegyszerűbb nyaralni menni... vár a Balaton... de nem, most hétköznap van, reggel és én dolgozni fogok.... hessegetem el a képeket erősen....

A Lánchíd a következő próbatétel. Mi lenne, ha... ha mennék az Alagútban, száguldva fel a hegyre? Eszembe jut milyen lehetett amikor építették, akkor is átmentek rajta oda-vissza, amikor nem volt arra dolog, csak mert szép. Emlékszem, volt egyszer vásár rajta... sétáltam, fel a Várba... vagy volt, hogy éjszaka futottam egy futóversenyen.... a sok merengés közben már át is gurultam alatta, magam mögött hagyva csalódott, de fenséges oroszlánjait.

A Margit-híd becsomagolva vár mindig. Meztelennek tűnik a kövei nélkül, amik körülötte hevernek szerteszórva, mint egy rendetlen kamaszlány ruhái. Vagy, ha jobban meggondolom egy sietősen ruháitól szabadulni vágyó asszony is lehetne. Igen, inkább asszony ez a híd. Méltóságteljes, elegáns.... és ölében varázslatos szigetet hordoz, a megpihenés, és boldogság szigetét. Velem ott csak jó történt eddig. Talán jobb is most, hogy nem tapossa annyi fém a testét. Annyi éve lesi mindenki kívánságait... ráfér már egy kis pihenés, hogy szépészeti műtét után újra teljes pompájában kényeztesse a csodára vágyót. Hát hagyom, hadd regenerálódjon tovább, hadd aludjon, hadd simuljon ki bőre és teljen meg lelke meleggel, hogy újra adni tudjon.

Már látom az út végét. A túlparton fogyó házak, megannyi zöld szüremlik lelkembe, utolsó pillantásommal is ezt fogadom be. Majd kanyar. Lámpa. Szemlélődő magányomba testek lesnek be a szomszédos autókból. Hirtelen sokan lettünk. Még egy lámpa, majd kanyarodok. Az őr a láncot leengedve köszön, én az árnyas parkolóba hajtok.

Hiába a sok csábító szépség, én ma is dolgozni fogok.

Síva lettem!!! :)

Ma kiderült milyen sok kezem is van énnekem. Eddig is tudtam, hogy egy anya ha nem rendelkezik legalább 4 kézzel, akkor testi fogyatékosnak számít, de ma kiderült, hogy okkal nevezhetem magam édesanyának.

Megállt az autó a ház előtt. Még meghallgattam a CD utolsó hangjait, szusszantam egyet a közlekedésben szerzett izgalom után, olyan hazaérkezős hangulatot teremtettem magamban, majd kikapcsoltam és nyúltam táskám felé, amikor megszólalt.... igen, a telefon. Kicsilány fészkelődött egy kicsit, aztán kirobbant a kocsiból a napsütötte fűre a ház előtt. Édesanyám hívott, így felvettem. És magamra maradtam sok csomagunkkkal, amik különböző méretben, formában, súlyban és csomagolásban leledzettek.

Első mozdulatommal beszélgetés közben az úszózsákot tömtem bele a munkámból hozott szatyorba.... illetve kezdtem.... beletömni.... félkézzel, mert a másik ugye foglalt volt... próbált már valaki nejlonszatyorba egy kézzel begyömöszölni valamit??? amikor a szatyor füle életre kelve tekergőzik és megakadályozza, hogy bármi is bejusson?? na, leküzdöttem...végre..... a másik kezemre ráakasztottam a szatyromat a belediktált úszózsákkal, majd laza mozdulattal a másik vállamra penderítettem a gyerek iskolatáskáját... jesszus... mit hord ez a kölyök haza, köveket??? (később kiderült, hogy igen (!) az úton gyűjtötte...) közben mintha mi sem történt volna, hallgatom anyukámat és még csacsogok is élénken....szatyros kezemre borítom kardigánomat és a gyerek kabátját, majd szatyorral, zsákkal, kabáttal, kardigánnal, iskolatáskával, telefonnal guggolási manőverbe kezdek.... mert az első ülés lábánál van egy papírtáska, benne sonkával, azt kellene elérnem... derekam fantasztikus (nem hajlik), szóval muszáj guggolni... de, mint a kismajom aki markába szorította a lyukban elhelyezett magokat, én sem engedek el semmit... nem és nem! sikerülni fog! Az iskolatáska vészesen elkezd csúszni a vállamról, amikor végre markomba kapom azt a fület, kiegyenesedem és édesanyámmal is boldogan közlöm a telefonban, hogy sikerült!!! aminek mindketten örülünk... (Én jobban)

Újabb kígyózó mozdulattal a markomba kapom a slusszkulcsot és bezárom az ajtót... na... most már csak három emelet lépcső.....

Alighogy megszereztem a zsákmányokat és elindultam a lépcsőház felé, a telefonbeszélgetésnek vége lett. Így már nem is volt olyan nagy kihívás a sokadik kezemmel előkotorni a kulcsot és kinyitni a kaput...

Édes kincsem akkor kezdett segíteni, mikor ezt az egész kupacot letettem a földre hogy a bejárati ajtónkat kinyissam... úgy vonszolta be az előszobába, mintha én képtelen lettem volna rá, és diadalittasan nézett rám, hogy neki sikerült... hiába, ő is egy anyakezdemény:))))

Betegségről optimistán

Kollégáim már 2,5 hete azzal szórakoztatnak, hogy milyen jól tartom magam. Meg hogy milyen fiatalos vagyok ma. És hogy igazán nem látszik rajtam a korom :)

Az egésznek az az oka, hogy nem lehet lelépni a munkahelyről orvoshoz napközben anélkül, hogy a közeli munkatársaknak ne adnék számot arról, hová és miért megyek. Nem mintha ez nehezemre esne, mert vagyunk olyan viszonyban, hogy bizonyos intim részletek kivételével megoszthatok bármit velük. Nem is gondoltam, hogy ebből ilyen mókázás lesz... amit azért mégsem bánok, mert csak azt mutatja, hogy aggódnak értem, és próbálják elvenni a dolog élét.

Szóval időskori betegségem lett :) Ami rájuk jellemző... nem is 36 éves vagyok, hanem 136 csak jól sminkelek :)

Szerencsére emiatt nem vesztem el a munkám, csak a napjaimat kell kicsit átszerveznem és előre gondolkodnom a boltban, de ez még belefér. Na meg fogyok is (3 kg-nál tartok), ami kész főnyeremény. Elvégre ki ne szeretne éhezés nélkül fogyni? :) Az meg külön jó, hogy ha az ember lánya csak úgy hiúságból akar lefogyni, akkor egy csokira vagy tortaszeletre, fagyira bármikor elcsábul, "csak még ezt az utolsót!" alapon, de ha orvosi vezényszóra kell visszafognia magát, akkor mindjárt könnyebb. Legalábbis nekem. Mint ahogy a minden reggeli futásra is zokszó nélkül szánom rá magam. És nem utolsó sorban a főnököm is elfogadja, hogy ez nálam nem úri passzió, hanem az egészségemhez szükség van rá...

Szóval a vészjelzés megjött, mostantól egészségesen élek! :)

Mai szőkeségem

Festetem a hajam. Pillanatnyilag sötétbarnára, bár az alapszínem is hasonló, csak éppen az a semmilyenbarna. Ha már barna, akkor legyen karakteres:)

De néha akár úgy is tűnhet, hogy eredeti szőkeségemet tikolom ily módon....

Mesélek valamit.

2007 tavasza óta van meg az autóm. Sokminden van benne, többek között központi zár. Ami az átadás óta belülről csak bezárni tudja az ajtót, kinyitni nem. Van az a gomb a vezetőülés ajtajában, amivel ezt lehet ki-be kapcsolgatni. Na, én ezt befelé nagyon tudtam, de kinyitni sosem. Ha bezártam belülről és ki kellett ugranom a kocsiból, nem fértem hozzá a csomagtartóhoz, csak ha leállítottam a motort, becsuktam az autót és újra kinyitottam. Idegesítő volt ugyan, de nem nagyon zavaró, mert viszonylag kevésszer lett volna rá szükségem, hogy kiugorjak és nyissak....

Történt egy nap, hogy kedvesem vezetett. Bezárta. Majd amikor kellett, kinyitotta. Csak néztem. Hogy milyen ügyes ember Ő :) Majd rájöttem, hogy ez a kapcsoló két irányban nyomható, és én mindig a becsukást nyomtam veszettül, a másik felét eszembe sem jutott kipróbálni.

Azóta működik, és én is tudom használni. Csak 4 év kellett hozzá :))))))

Kontroll

Ma nagyon nagy öröm ért!!!

Három hónap paleo után voltam diabetológusnál kontrollon, és az eredményem minden várakozást felülmúlt... hogy a diabetológusom idézzem: "azta k....!"

Elmagyarázom.

Három hónappal ezelőtt éppen túl voltam az angol nyelvtanfolyamon, ahol nemhogy paleózni, de semmilyen diétát tartani nem tudtam. Sőt. Agyam turbózása érdekében csokikkal tömtem magam, meg McDonald'sban ettem a Big Macat és a profiterolt... hát, eredmény az lett: sikerült a nyelvvizsgám, emelkedett a vércukrom és híztam :)))

Na de pont akkor kellett visszamennem ellenőrzésre és rémisztő eredmények jöttek ki: éhgyomorra 15,4 cukor, háromhavi átlagra 7,7... aamiről tudni kell, hogy nagyon nagyon sok :( Doktornéni "megfenyegetett", hogy ha három hónap múlva is ilyen rossz  eredményeket produkálok, akkor újabb gyógyszert kell szednem, valamilyen gátlót, de persze közben hozzátette a fejét csóválva, hogy az túl korai lenne, túl fiatal vagyok ehhez.

Egyetértettünk.

Akkor kezdtem vasfegyelemmel paleózni. Azonnal látszottak az eredmények, minden nap mértem, egyes ételek hatását külön is. Tudtam, hogy jó amit csinálok, de hazudnék ha azt mondanám, hogy könnyű volt. Amikor körülöttem vidáman szülinapoztak, névnapoztak én is vidám voltam, de nagyon éhes :) Aztán rohantam a felfedezett boltokba édességért, sós sütiért, bagettért...  Amikor elmentem egy pékárukkal teli polc mellett és megcsapott a sajtos kifli illata.... húú, az nagyon hiányzott....aki azt mondja paleósként, hogy nem hiányzik neki semmi, az hazudik.... de minden ilyen alkalom után azt éreztem, nagyon erős vagyok, és ez lendületet adott a továbbfolytatáshoz.

És a mai nap egy kis győzelem volt, mert
1. A háromhavi átlagértékem 5,6 lett
2. Az eddig szedett gyógyszeremet a mai naptól felezhettem.

Következő cél: a januári kontrollon hasonló eredmény elérése, és a gyógyszer elhagyása.

Start :)

Jó is rossz is

Ma bűn rossz reggelit kaptam :( Ilyen is van... valamilyen tökmaglisztes muffin tepertővel, ami nem lenne rossz, lehet hogy az a baj, hogy a muffinformától édes ízt vártam, majd mellbevágott a sós érzés... A még nagyobb baj az, hogy az  ebéd körete gombával van tele és én azt annyira nem...

 

Viszont volt jó is: megkérdezték mit csináltam magammal, mert sugárzom, és szép az arcom :) A fogyás rögtön látszik az arcomon is, és a bőröm tényleg szebb lett kicsit... de azért még van javítanivaló rajta...

 

Most ugrálok még kicsit a labdámon amin ülök, aztán irány helyszínelni!

 

És: kicsilánynak ma van a rajzversenye, drukkolok  neki nagyon. Borzasztó nehéz képeket kaptak, amiket grafikával kell újragondolni, reflektálni az alkotó korára, a kifejezőeszközeit felhasználva új alkotást létrehozni (3. osztályban!!! a legrégebbi egy Picasso, de van André Derain és Szépfalvi is, szóval viszonylag modern festményekről van szó), és a választékból majd sorsolnak egyet.... kapnak rá 2*45 percet (az A3-as méretre). Kíváncsi vagyok a végeredményre...

 

 

Ünnepi tervek

Izgulok. Nagyon:)

Szombat-vasárnap-hétfő...

Hétvégén négyen leszünk, hétfőn délutántól barátokkal bővítve... száll majd a sülő hús illata, érkeznek a saláták, és gyártom a sütiket... gyerekzsivaj mindenfelől, hiszen mindenhol legalább két gyerek lesz... ez lesz az első olyan társaság, ahol mindenki - a hangsúly a mindenkin van - ott van, és mi vagyunk a házigazdák... hmmm... nekem ez nagyon tetszik:)

De azért izgulok....

Viszek biciklit, és meglátom mire jutunk egymással L-el, aki külön kérte, hogy mostantól hétfőtől vasárnapig tartson egy hét amikor az apjánál van, és ne péntektől péntekig mint eddig... ezzel elérte, hogy egész hétvégén együtt lehet velünk, annyira kíváncsi már, és annyira örül mindkettőnknek... és hirtelen nem volt kedve szombaton Hollókőre kirándulni... ez utóbbit sajnálom, mert szép vidék, de lehet oda még máskor is menni, és mindennél többet elmond az, hogy inkább velünk szeretne lenni.... és persze hogy mire jut egymással a két lány... na meg hogyan tekerjük az ujjunk köré kedvest:)))

Kislányom a nyakamba ugrott, amikor kiderült, hogy nemcsak hétfőn lesznek együtt, hanem már szombaton is... ha még a biciklit is elmondom neki, akkor haza sem akar majd jönni...

De azért izgulok....

Telik az idő

Aki erre járna:

Összeköltöztünk :) Boldogság, szerelem :)

És egy kép, Emesétől

Magyar Államkincstár kontra Nonprofit Kft

Előzmények

Kicsilány évek óta asztmás, évente igazolom a Kincstár felé, hogy nem gyógyult még meg (sajnos). Ennek alapján kapom a magasabb összegű családi pótlékot és a kicsilány ingyenes utazási igazolványát. Ugyanaz az orvosa és ugyanazt a papírt adom le. Mindig. Csakhát...

1. felvonás

Már lejárt két hete az előző igazolvány, várom az újat, jó lenne már.... Munkaidőm vége felé csörög a telefonom az asztalon, kedves TB-ügyintéző a vonalban. Azt mondja, hogy ő most visszakapta a Kincstárból az orvosi igazolásomat azzal, hogy aki aláírta az nem adhatta volna azt ki, merthogy a bélyegzőn egy nonprofit kft. neve áll... és a jogszabály ugye azt mondja... és idézi nekem az 5/2003 ESZCSM rendeletet, aminek az elején tényleg ott van feketén-fehéren, hogy aszondja:

"... az igazolást gyermekklinika, gyermekszakkórház, kórházi gyermekosztály, szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosa adja ki"

és hogy ez alapján kérdezzem már meg a doktornőt nem dolgozik-e kórházban, és akkor vigyek egy olyan új igazolást, ha meg nem, akkor keressek más orvost, aki kiadja ezt mert így nem kapom meg ami eddig járt és neki novembertől akkor ezt is meg a GYES-t is le kell állítania....

Elkapott az idegesség, hogy ezmegmegintmicsoda??? Milyen egyszerű módja ez újabb majd' havi 30 ezer kihúzásának a zsebemből...?? (ha a bérlet árát is beleveszem akkor meg is van). Első indulatomban munkám eldobva (igen, ilyet is szoktam időnként...) google-barátunkra kaptam. Beírtam a cégnevet, ami a kerületünkben mindenhol ott van, akárhová megyek. Ha vért vesznek tőlem, ha tüdőszűrésre megyek, ha gyerekorvoshoz, ha háziorvoshoz, ugyanazzal a nonprofit kft-vel találom magam szemben, máshová nem is mehetnék. Kicsilány a kerületileg illetékes szakrendelőbe jár. Az is a kft neve alatt fut. Most keressek másik orvost? Egy papír miatt??? Nem az a fontos, hogy a lakóhelye közelében szakellátást kap???

A kereső hamar kiadta az oldalt, és rögtön az "Intézményünkről" alatt a következő mondatot olvastam (dőlt betűvel megváltoztattam az intézményneveket):
"A XCFGT Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Budapest Főváros LV. kerület Cicamica Önkormányzatának tulajdonában álló, elsősorban a kerület lakosait kiszolgáló alap- és szakellátási feladatokat ellátó egészségügyi intézmény. Cicamica Önkormányzata 2003. júliusától vállalta át a szakellátás működtetésének feladatait a fővárosi Meggyógyítunk Mindenkit Kórháztól. "

Elkezdtem vigyorogni és visszahívtam az ügyintézőt, aki szintén megörült és mondá, hogy akkor ő konzultál a Kincstárral, hátha...
Én ugyanzen lendülettel felhívtam a betegjogi képviselőt is, akit szinte láttam magam előtt, ahogyan fellelkesül eme marhaságtól, hogy milyen dörgedelmes levelet lehet majd írni. Szóval nekem adott igazat, és megígérte, hogy ha írok egy kérő levelet nekik és személyesen beviszem az iktatóba, azonnal kapok rá egy szép kis levelet, amit postázhatok is a kincstárba igazamat bizonyítandó. Kicsit megnyugodva hazatértem hajlékomba.

2. felvonás

Ez elmaradt. :) Másnap reggel kicsilány ébresztés előtt 2 perccel kirobogott és kihányt mindent amit vacsorázott, majd hasmenéssel és további hányással töltötte a napot. Estére annyira kiszáradásközeli lett, hogy a kórházi beutalóval a kezemben elfelejtettem én mindenféle családi pótlékot meg gyest és kártyát...

3. felvonás

Érdeklődés hiányában ez is elmaradt :) Kicsilány meggyógyult, én viszont megbetegedtem. Hajnalban meglátogattam a wc-t, ami marasztaló közegnek bizonyult. Szerencsére közel van a mosdó, így felállnom sem kellett... Éjjel utána még egy jó kis hidegrázásos görcsöt is kaptam, amilyenben még sosem volt részem, talán ilyen a lázgörcs, nem tudom, de erre az ügyelet (amit nehezen forgó nyelvvel felhívtam) közölte hogy konzultáljam meg reggel a háziorvosommal (!!!), nem jön ki. Én speciel abban sem voltam akkor biztos, hogy megérem a másnapot, mozdulni sem tudtam, se gyógyszerért menni, se semmit.

4. felvonás (happy end)

Gyógyulóban vagyok :) Ma rákérdeztem a TB ügyintézőnkre, aki újra zaklatta a Kincstárt, hogy ennyi idő alatt akkor megtanácskozták-e már ügyemet. (Nehéz lehet dönteni) Fél óra múlva visszahívott, hogy újra el kell küldeni az igazolásomat és hogy minden rendben lesz. Győztem!

A kérdésem: ha elég bamba, beletörődő vagyok, vagy csak kevésbé kitartó, akkor a költségvetés ennyivel beljebb van én meg ennyivel kijjebb? Ami jogszabály szerint (rendelet!) jár - igaz az is csak akkor ha kérem -, azt akor is megvonhatják, ha egy ügyintéző nem néz utána dolgoknak alaposan? Csak mert a kft alapján azt gondolta, hogy annyira gazdag vagyok, hogy egy magáncéghez, magándokihoz járatom a gyerekemet?? És mert a nonprofit szó már nem érintette meg?

Mindig is éreztem, hogy a fontos dolgok is csak egy emberen múlnak.

E-népszámlálás magyar módra 2. rész

Békésen éltem életem a "megtettem kötelességem" tudatában, már el is felejtettem, hogy volt itt valami kérdőív.

Mígnem.

Hétvége után hétfő este sok cuccal hazatérve otthonomba cetlit találok, hogyaszondja:
"Értesítő. Népszámlálási adatszolgáltatás céljából 2011. október.....-ig újból felkeresem Önt..." Eddig olvastam, amikor már kezdett elborítani a köd. (Minek? Kérdem én... minek jön? ha már egyszer ugye megtettem amit meg kell...) A választ viszonylag hamar megtaláltam, a papíron reszketeg betűkkel ugyanis a következő díszelget:
"Internetes kitöltést választotta, de nem töltötte ki a kérdőívet". Majd volt még két telefonszám.

Igazam tudatában még úgy ahogy voltam, kabátban tárcsáztam a mobilszámot. Ami csak csengett... csengett... és csengett.... vártam sokáig, gondoltam hátha kicsit süket vagy lassú a bácsi... de nem történt semmi. Megpróbáltam a vonalas telefont kisilabizálni, s bár kétesélyes volt hogy eltalálom-e mit akart írni, tárcsáztam.

Életem legviccesebb beszélgetését folytattam egy férfiúval. Mondtam neki, hogy népszámlálás miatt hívom (honnan tudjam a nevét???), erre közli egy fiatal kamaszhang, hogy adja az ügyben illetékest. Gondoltam biztosan jó helyen járok. Elmondtam mi a búbánatom, majd körülbelül 2 percig mondta az ember, hogy ő már kitöltötte a kérdőívet, járt nála egy ember és minden rendben van... akkor lett gyanús, hogy rossz a szám... annyira nem figyelt arra, hogy én mit mondok, csak hajtotta, hogy neki semmi tennivalója nincs már és én hagyjam őt(!) békén :) A biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, hogy akkor ő nem népszámláló? Na akkor akadt meg egy kicsit és benyögte hogy nem.... Pffff.....

Akkor marad megint az ügyfélszolgálat. Ehhez már levettem a kabátomat. Kis várakozás, bajom elregélése az elejétől kezdve (lépcsőház, hirdetés, kódkérés, kitöltés, mostani számonkérés). A férfiember egy pillanatig gondolkodott csak, majd közölte, hogy akkor most ad nekem egy e-mailcímet, a felülvizsgálóét (ezt is megtudtam: minden népszámlálóhoz jár egy felülvizsgáló), küldjem el neki a lakcímemet, a kapott kódomat és azt a visszaigazoló kódot, amit a kitöltés után kaptam (milyen jó, hogy kinyomtattam!), és akkor majd tudni fogják, hogy én milyen rendes vagyok és eleget tettem honpolgári kötelezettségemnek....

Jaj de jó, előkészítettem a levelet, hogy holnap be tudjam írni a kódot a munkahelyemen, merthogy ott van a papír... ott ugyanis mindent megtalálok, otthon ez nem mindig jön össsze. Végre foglalkozhatnék akkor a mosással, vacsorával, gyerekkel és satöbbivel így este 7-kor....

De nem. Csingilingiling. Kaputelenon. Az Ember az.

Be akar jönni. Kérdem mindek. Ő mondja hogy azt mondtam hogy megteszem neten, de mégsem tettem. Mondtam neki, hogy de igen. Mire ő: de nem. Mondtam ne vitatkozzunk, kinyomtattam a visszaigazolást, és egyébként is, az ügyfélszolgálat megadta a felülvizsgáló nevét és mailcímét, elküldöm neki a kódokat. De hát ő beszélt csütörtökön (!) vele és nem mondta, hogy én küldtem neki valamit. Lassan és tagoltan ismételtem meg neki, hogy a szombaton ajtómban hagyott papírt ma este találtam meg és ma este beszéltem az ügyfélszolgálattal, tehát csütörtökön nemigen tudhatott rólam még semmit.(Igen nehéz eset a pasi).

Akkor kéri a visszaigazoló papírt. Sóhajtva mondtam neki, hogy a munkahelyemen van (szívesen a fejéhez vágtam volna, mit zaklat ez engem itt, amikor mindent rendben megcsináltam). Akkor holnap este 8-kor jön.

A megértést feladtam. Belenyugodtam sorsom megváltoztathatatlanságába. Bent majd másolok egyet.

Utójáték

Amit viszont se én, se az ügyfélszolgálat nem ért: miért küldtek nekem két mailt ugyanarra a lakcímre, két különböző azonosító kóddal egy nap különbséggel? Én megkaptam az elsőt, örültem neki és többet feléje se néztem annak a postafióknak, csak ma este amikor kiírtam belőle az azonosítómat. Ott villogott az olvasatlan levél az új kóddal. Szóval ha akartam volna, ugyanarra a lakcímre még egyszer beírhattam volna magunkat?

Mondjuk ez is egy módszer a népesség növelésére.

Konklúzió: hiába (majdnem)tökéletes egy rendszer, ha az azt használók tökéletlen, értetlen emberek.

E-népszámlálás magyar módra 1. rész

Tulajdonképpen egészen büszke voltam, hogy kis hazánk is csatlakozik a modern korhoz és számos országhoz hasonlóan interneten is lehetővé teszi a kérdőívek kitöltését. Mint nem kicsit elfogult az elektronikus világgal szemben, rögtön el is döntöttem, hogy élni fogok a lehetőséggel, mert:

1. szinte alig vagyok otthon, és akkor is inkább a hazazuhanás állapotában a "hagyjanakengembékén" hangulatban pihenni vágyom;
2. szeretem magam beosztani az időmet;
3. a személyes terembe (lakásomba) azt engedem be akit én hívtam.

De az ok mindegy is, így döntöttem és kész. Vártam október elejét. A rendszer megnyílt. Vártam a kérdőívet, amin a kód van. Ami a kulcs az internet kapujához. Vártam.... Majd egy kies szombati napon nagy hirdetés bökte meg szemem a lépcsőházunkban. Megpróbálom idézni:
Ebben a házban a népszámlálás .....-tól .......-ig lesz. Interneten való kitöltés nem lehetséges, mert a lakások nincsenek benne a rendszerben."

Legott sokkot kaptam.

Mi az hogy ekkor meg akkor lesz? Én nem vagyok itthon.... mi az hogy nem lehetséges? És hogy nincsenek benne??? Mi ez itt?? Támadás a modernizáció ellen!!!

A harmadikra felmászás közben sem nyugodtam meg, google-barátunktól megkérdeztem lehetséges-e ilyen. Választ ugyan nem kaptam, de meglett az ügyfélszolgálat telefonszáma. Nem is kellett sokat várnom a soromra, elregéltem bánatomat a hölgynek. Szinte láttam magam előtt, amint kétszeresére nő a feje....

Ilyen nincs! Állította ő. Az áprilisi adatok alapján kérték le a lakcímeket, benne kellene lennie. Ha meg mégsem, akkor írjak e-mailt ide meg ide, a lakcímem megadásával és kapok kódot. És írjam ki a lépcsőházban nyugodtan, mert itt minket átvernek!!

Kiírni ugyan nem írtam, mert akkor is rohantam, de gyorsan összedobtam egy mailt a kod@ksh.hu-ra egy alig használt anonim postafiókból, és éppen menni akartam, amikor kopogtak.

Ott állt egy saccra 80 feletti bácsi, hogy alkalmas lenne-e most. Az egyszerűség kedvéért mondtam neki, hogy én interneten töltök. Felhúzott szemöldökkel, kioktató hangon válaszolt (a hülye nőnek, aki nem tud olvasni a lépcsőházban), hogy márpedig azt nem lehet, mert a lakások nincsenek a rendszerben.... Én (remélem) kevésbé kioktatóan, mosolyogva mondtam hogy most beszéltem az ügyfélszolgálattal és küldenek nekem. Nagyon meglepődött, majd már fordult is a következő ajtóhoz.

A kód egyébként másnap megjött, harmadnap a munkahelyemen munkaidő előtt kitöltöttem mintegy 20 perc alatt. A visszaigazolást kisebb harcok árán kinyomtattam (kellett hozzá egy informatikus holmi "migrálás"-nak nevezett dolgozók elleni merénylet miatt- de ez egy másik történet).

Szóval megcsináltam, akkor és ott és ahogy én akartam. Sikertörténet... lenne, ha nem kellett volna ennyit küzdeni érte. Kevesebb öntudattal és makacssággal talán nem így lett volna.

De a lényeg: Kicsilánnyal megszámoltattunk.

Még nem tudtam mi vár rám)

Minden jó, ha a vége jó...

Szóval happy end is van:))) Igaz, ötször kellett bemennem, de megérkezett a levél a jóváírásról... szóval 43.000 Ft helyett 600 Ft a telefonszámla:)))) Ami jól is jön, mert holnap viszem az autót a 90.000 km-es szervízre és műszaki vizsgára....

Hogyan lesz a banános-csokis sütiből ribizlis...

Bár ez itt nem egy gasztro-blog, de azért mai ténykedésem megérdemel egy posztot... Na nem a végeredmény miatt (na jó, az is megérdemelné, mert meglepetésemre nagyon finom lett), hanem a szerencsétlenkedésem...

Hogy az elején kezdjem: ma nem tudom mitől, a melegtől vagy a napsütéstől az a visszafojthatatlan vágyam támadt, hogy süssek egy olyan sütit amit eddig még sohasem...

Á, de igen, már emlékszem! Kedvesem hűtőjében láttam egy csomó banánt, ami már túl volt az érettség azon állapotán, amikor még sárga színe van... így hát fellapoztam A Könyvet és ráleltem a banános-csokis sütemény receptjére. Igaz, az volt odaírva, hogy közepesen nehéz, de hát nagy az önbizalmam, menni fog ez nekem - gondoltam, mikor elolvastam a három lépésben leírt csodát, ami mellett nyálcsorgatást előidéző kép díszelgett.

Óvatlanul tovább lapoztam a következő oldalra, ahol meg egy málnahabos csoda hevert a tányéron, csak úgy lazán odavetve, mintha azt mondaná - elkészítésem semmi se kerül, szinte magamtól megszületek. (Mit nekem az az 1 óra 20 perc ami kis betűkkel mellém van írva).

Nosza hát, a listát megírtam a két sütiről, be a boltba, alapanyagokat magamhoz vettem... Kifelé jöttem rá, hogy szinte minden megvan. Szinte. Az alapgondolatot indító banán békésen hever (azóta is) Kedves hűtőjében. Merthogy azt otthagytam. De milyen szerencsém is van nekem! - gondoltam, hogy emnnyi eszem van, felírtam a másik receptet! Ha már ízlelőbimbóimat felkészítettem egy kis édességre...

Az eleje egészen jól indult, csak a piskóta volt másmilyen, mint amit eddig csinálni szoktam, de hát ez a recept, nem változtatok rajta semmit, engedelmes vagyok, a képen is milyen jól sikerült... hát mondjuk nem kellett volna, mert nem jött fel olyan magasra mint gondoltam. De kreatív vagyok! félbevágtam és így lett meg a magassága, igaz így keskeny süti lett, de majd azt mondom ez az én dizájnom!

Jöhet a hab. 2 bögre habtejszín... ez meg milyen mértékegység? Mekkora bögre? Na mindegy, egy soha nem használt bögrét kerítettem (fekete!), majd az első mozdulatnál a fülét szorongattam, miközben ámulva láttam, hogy a bögre többi része a mosogatóban landol. A kistányéron.... Bögrefül, bögremaradék és kistányérdarabok a kukába, kutatás újabb alkalmatosság után.... Végül kedvenc bögrém lett a mérőedény, a habot felvertem. Málnahab lesz itt vagy mi... vagy nem. Mert málna nem volt a boltban. Csak ribizli... de ezzel is jó lesz, gondolom, mert legalább nem lesz olyan édes, kell a ribizli savanykás élménye... a málnát villával nyomkodjam szét... megpróbáltam a ribizlit is, kevés eredménnyel... illetve kicsilány nagyon jól szórakozott:))

Majd megfogtam és betettem a turmixba egy pillanatra. Egy csoda lett belőle, bekevertem a habba. Gyönyörűűűű!!!:))) Hmmm... most ezt kellene a tésztára kenni.... megpróbáltam, de a felénél többet sehogysem sikerült rávarázsolni, gondolom már csak azért is, mert a tervezettnél keskenyebb lett a sütemény a félbevágás miatt...

A tetejét megszórtam maradék ribizlivel és száműztem a hűtőbe. De most mi legyen ezzel a rengeteg habbal? Villanykörte kigyulladt a fejem felett: sütök hozzá piskótát, olyat amilyet én szoktam! 5 tojás elő, ezeket megmostam. Elfordultam a pulttól, és a következő pillanatban a jellegzettes toccsanó hang térített vissza.. igen, egy tojás önállósította magát és a földön landolt... kissé elkeseredtem, de nem adom fel olyan könnyen! Feltakarítottam, majd újabb tojás elő... szétválasztás... a második életemben először egy az egyben beleesett a fehérjébe.... ami így használhatatlan lett... itt már azért feladtam.

Bosszúból megkóstoltam a süteményt... isteni lett!!! Én meg megnyugodtam:)))

A nyugalom titka

Megfigyeltem valamit.

A reggelek sokkal nyugodtabban és gördülékenyebben telnek, ha hárman vagyunk.. pedig.. eggyel több ember a fürdőben.. :))), kicsit korábbi ébredés, és indulás...

Mégis, arra ébredni, hogy mosolygó szempár a mai napra simogat... nos, az visszaadhatatlan szavakban... még kislányom is sokkal együttműködőbb és nyugodtabb. Nincs hisztikezdemény sem, felöltözik amíg a reggelit-uzsonnát készítem, és induláskor nem jut eszébe hogy még "ezt is viszem"....

Ma reggel az autónál szembesült azzal, hogy kedves nem velünk jön, mert másfelé van dolga, és saját lován vágtat a fogorvosig... hát látni kellett volna:) Alig akart beszállni az autóba...

Kislányom Kedveshez (kérő tekintettel):
- Legközelebb ha jössz, akkor is hozz meglepit!

Én:
- Picurka, majd akkor hoz, ha szeretne, ez nem járandóság...

Kedves (szinte velem egyszerre):
- Azért hozok, mert szeretlek, nem azért, mert megrendelted!

Én:
- Csak a csoki miatt várod, hogy jöjjön?

Kislányom:
- Neeem... hanem a szépsége miatt!! (???) Meg mert nagyon szereted!

Végül rávettük az autóba beszállásra, de még letekerte az ablakot és azon keresztül is puszikat kért és adott. A mellettünk álló autó sofőrje elfelejtett beszállni az autójába annyira megnézett minket és a reggeli kedves búcsúnkat...:)))

(Délután amikor Kedves megjött, kirohant.. mindig ő nyithatja ki az ajtót, hogy örülhessenek egymásnak... aztán mi is összebújtunk üdvözlő ölelésre... kicsilány a nappaliból néz, néz, majd kikiabál:

- Ti szerelmesek vagytok egymásba?

- Igen. Baj?

- Nem, nagyon örülök neki....)