2014. november 9., vasárnap

Almás mandulás süti

Netes keresgélésem eredményeként almás- mandulás sütire szántam el magam, főleg, hogy vendégeket hívtunk. Ha már vendégség, legyünk sokan-alapon négy (házas)párt hívtunk, akik jöttek is számtalan gyerekkel. A mi kettőnket is számolva 9 rohangált a lakásban és természetesen evett ivott.

Na EZ hamar elfogyott:


Persze simán indulhatna a randa de finom címért, elismerem.  Az oka az ügyetlenségem mellett persze az is, hogy nekiálltam pitét sütni piteforma nélkül. Persze megoldottam, mert mindent megoldok: kapcsos tortaformában felkentem a tésztát a falra ameddig lehetett. A tészta egyébként sikert aratitt cukrász barátunknál is, pedig megdöbbenésemre nincs benne tojás, mindössze őrölt mandula, kókuazzsír, só és pici víz keveréke.

A belső töltelék elkészítésében a hámozás és kockára vágás tartott a legtovább (bár megfogadtam, hogy a legközelebbi alkalommal lereszelem), a krém része hamar összejött, tekintve hogy csak össze kellett keverni négy tojást, egy doboz cocomast (2 dl), egy kis vizet (1 dl) eritritet (8 dkg), fahéjat és felfőzni. Majd kapott egy evőkanál útifűmaghéjat amitől besűrűsödött. Kevergettem kicsit, vártam, hohy bedagadjon és betöltöttem a formába, majd hűtöttem. Megszórtam a tetejét mandulával és várhattam is a vendégeket :)

A többi időben finom fűszeres csirkecombok sültek hagymaágyon vörösborban :)

A recept a www.maimoni.cafeblog.hu oldalról származik, ott almás mandulás pite néven fut.

Nincsenek megjegyzések: