Ma kiderült milyen sok kezem is van énnekem. Eddig is tudtam, hogy egy anya ha nem rendelkezik legalább 4 kézzel, akkor testi fogyatékosnak számít, de ma kiderült, hogy okkal nevezhetem magam édesanyának.
Megállt az autó a ház előtt. Még meghallgattam a CD utolsó hangjait, szusszantam egyet a közlekedésben szerzett izgalom után, olyan hazaérkezős hangulatot teremtettem magamban, majd kikapcsoltam és nyúltam táskám felé, amikor megszólalt.... igen, a telefon. Kicsilány fészkelődött egy kicsit, aztán kirobbant a kocsiból a napsütötte fűre a ház előtt. Édesanyám hívott, így felvettem. És magamra maradtam sok csomagunkkkal, amik különböző méretben, formában, súlyban és csomagolásban leledzettek.
Első mozdulatommal beszélgetés közben az úszózsákot tömtem bele a munkámból hozott szatyorba.... illetve kezdtem.... beletömni.... félkézzel, mert a másik ugye foglalt volt... próbált már valaki nejlonszatyorba egy kézzel begyömöszölni valamit??? amikor a szatyor füle életre kelve tekergőzik és megakadályozza, hogy bármi is bejusson?? na, leküzdöttem...végre..... a másik kezemre ráakasztottam a szatyromat a belediktált úszózsákkal, majd laza mozdulattal a másik vállamra penderítettem a gyerek iskolatáskáját... jesszus... mit hord ez a kölyök haza, köveket??? (később kiderült, hogy igen (!) az úton gyűjtötte...) közben mintha mi sem történt volna, hallgatom anyukámat és még csacsogok is élénken....szatyros kezemre borítom kardigánomat és a gyerek kabátját, majd szatyorral, zsákkal, kabáttal, kardigánnal, iskolatáskával, telefonnal guggolási manőverbe kezdek.... mert az első ülés lábánál van egy papírtáska, benne sonkával, azt kellene elérnem... derekam fantasztikus (nem hajlik), szóval muszáj guggolni... de, mint a kismajom aki markába szorította a lyukban elhelyezett magokat, én sem engedek el semmit... nem és nem! sikerülni fog! Az iskolatáska vészesen elkezd csúszni a vállamról, amikor végre markomba kapom azt a fület, kiegyenesedem és édesanyámmal is boldogan közlöm a telefonban, hogy sikerült!!! aminek mindketten örülünk... (Én jobban)
Újabb kígyózó mozdulattal a markomba kapom a slusszkulcsot és bezárom az ajtót... na... most már csak három emelet lépcső.....
Alighogy megszereztem a zsákmányokat és elindultam a lépcsőház felé, a telefonbeszélgetésnek vége lett. Így már nem is volt olyan nagy kihívás a sokadik kezemmel előkotorni a kulcsot és kinyitni a kaput...
Édes kincsem akkor kezdett segíteni, mikor ezt az egész kupacot letettem a földre hogy a bejárati ajtónkat kinyissam... úgy vonszolta be az előszobába, mintha én képtelen lettem volna rá, és diadalittasan nézett rám, hogy neki sikerült... hiába, ő is egy anyakezdemény:))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése